1954-ben születtem Hajdúböszörményben.
1976-ban Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szereztem diplomát földrajz-rajz szakon, majd
1996-ban Iparművészeti Főiskola környezetkultúra szakán végeztem.
2010-ben vizuális kommunikáció szakon mesterképzőt végeztem.
1976-tól a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium rajztanára vagyok.
1999-ben a Hajdú-Bihar megyei őszi tárlaton Nívó-díjat kaptam.
2000-től tagja vagyok a Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesületének.
2000-ben megjelentettem egy kalendáriumot, melyet akril munkáimmal illusztráltam.
2006-ban Keszthelyen a „víz, levegő” c kiállításon a MAOE nívó díját kaptam meg.
Nyaranta hazai és külföldi művésztelepeken alkotok.
A főiskola után szőttem, nemez képeket készítettem.
2007-ben a Hajdú- Bihar megyei Őszi Tárlaton Fődíjat kaptam.
„. Absztrakciója, gesztusai nem a legközvetlenebb élményhez, a látványhoz kapcsolódnak, sokkal inkább az anyag lényegére figyel, kompozíciós elemeinek mozgatója inkább ez a faktúrájában is erőteljes rendező elv, mert Gajdán Zsuzsa belső tájaiból merít, intellektualitásából épít.” (Antall István a Magyar Rádió Irodalmi Szerkesztője)
Mestereim: Bényi Árpád, Balogh Géza
„ Gajdán Zsuzsa töretlen hite megóvja attól, hogy letérjen maga választotta útról. Művei nem árulkodnak arról, hogy az emberi szemmel nem látható világ képzetét sugallja vagy éppen a kozmosz iszonyatos méretét. Együtt lélegzik benne a világmindenség-az az atommagtól a galaxisig- a színek, formák, arányok és a mozgás egyensúlyával.” (Tarczy Péter)
2008-ban „ a víz és fény” kiállításon, Keszthelyen Fődíjat kaptam.
Felvételt nyertem a Magyar Festők Társaságába.
2009-ben „ a hajdúk letelepítésének 400 évfordulója” országos kiállításon Fődíjat kaptam
2010-ben a Hajdú-Bihar megyei Őszi tárlat Fődíját kaptam
2011-ben a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Nívó díját kaptam meg.
2012-ben a Hajdú-Bihar megyei Tavaszi tárlatán a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját kaptam meg.
2013-ban Velke Ludince Polgármesteri díját kaptam
Egyéni kiállítások:
1984. Hajdúböszörmény Művelődési Központ
1995. Hajdúböszörmény Művelődési Központ
1998. Biharkeresztes Városi Galéria
1999. Debrecen Brassai Galéria
Hajdúhadház Művészeti Iskola
Hajdúböszörmény Művelődési Központ
2000. Hajdúhadház Könyvtár
2001. Debrecen Arany Bika Szálloda
Kőszeg Városi Galéria
2002. Debrecen Konzervatórium
2003. Debrecen Kiss Galéria
Hajdúböszörmény Hajdúsági Múzeum
2004. Debrecen DOTE Galéria
2005. Budapest Retorta
Arcvonal Irodalmi Kávézó
Debrecen Gábor Galéria
Szeged Gulácsy Lajos Galéria
Hajdúnánás Művészeti Iskola
Siófok Kálmán Imre Emlékmúzeum
2006. Tiszafüred Kiss Pál Múzeum
2007. Hajdúböszörmény Parafa Galéria
Hajdúszoboszló Városi Galéria
Hajdúböszörmény Művelődési Központ
2008. Nyiregyháza Pál Gyula Terem
2009. Komárom Városi Galéria
Kolozsvár Remenyik Galéria ( Ro.)
2010. Győr Galgóczy Erzsébet Könyvtár
Budapest Ciris Klinika
Budapest Vian Cafe
Budapest Vital Europe Klinika
Debrecen Kossuth Laktanya
2011. Hajdúböszörmény Művészeti Megálló
Hricsovinyi Galéria Budapest
2013. Debrecen Városi Galéria
Budapest Unio Galeria
Magyar Kulturális Központ Delhi
Jelentősebb csoportos kiállítások:
1999. Debrecen Megyei Tavaszi és Őszi tárlat
2000. Szombathely Molnart Nemzetközi Művésztelep
Budapest Duna Galéria
2001. Hajdúböszörmény Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep
Debrecen Megyei tavaszi és Őszi tárlat
2002. Hortobágy Nemzetközi Művésztelep
Keszthely Goldman Károly Művelődési Központ
Debrecen Országos Nyári Tárlat
Megyei Tavaszi és Őszi tárlat
Art Expo
2003. Budapest Vajdahunyadvár
Debrecen Art Expo
Négy Nemzet Kiállítása
Megyei Tavaszi és Őszi Tárlat
Hortobágy Nemzetközi Művésztelep
2004. Debrecen Civis Hotel
Brassay galéria
Kenézy Galéria
Országos Nyári Tárlat
Megyei Tavaszi és Őszi Tárlatí
Keszthely Goldman Károly Művelődési Központ
Tapolca Molnar-Art
2005. Mosonmagyaróvár Art Flexum
Debrecen Őszi szalon
Megyei Tavaszi Tárlat
Dáma Kör kiállítása
Budapest Amator Artium
2006.
Keszthely Goldman Károly Művelődési Közp.
Mosonmagyaróvár ..56 In Memory
Albertírsa Városi Galéria
Békéscsaba Városi galéria
Hódmezővásárhely Őszi Tárlat
Spiska Nova Ves Városi Galéria ( Szlovákia)
2007. Debrecen Tavaszi-őszi Megyei Tárlat
Lendva Városi Galéria ( Szlovenia)
Komárnó Limes (SzL.)
Álmosd Kádár Múzeum
Hajdúszoboszló Modern Művészeti Múzeum
2008.Trieszt Városi Galéria ( I.)
Debrecen XVII. Megyei Tavaszi Tárlat
Kesztehely Goldman Károly Művelődési Közp.
Tourves Symposium ( Fr.)
Correns Symposium ( Fr.)
Szeged XII.Táblaképfestészeti Biennálé
Debrecen XX. Országos Nyári Tárlat
Gyergyószárhegy Symposium ( Ro.)
Patince 14.Sympat ( SL.)
Szekszárd V. Festészeti Triennálé
Álmosd Festészet Napja
Budapest XII. ker. Művelődési Központ
2009. Szeged REÖK Palota
Debrecen Tavaszi tárlat
Mosonmagyaróvár Múzeum
Tatabánya Művelődési Központ
Kecskemét Cifra Palota
Prolam Banja Üdülő Centrum (Szerbia)
Budapest Csepel Galéria
2010.Prolom Banja Üdülő Centrum ( Szerbia)
Debrecen Tavaszi Tárlat
Dunaszerdahely Városi Galéria (SL.)
Ordas Művelődési Központ
Debrecen Kölcsey Művelődési Központ
Őszi Tárlat
Hajdúböszörmény Galéria
Delhi Magyar Kulturális Intézet (India)
Jodhpur Khaas Bagh Kastélyszálló (India)
2011. Trnava Város Galéri (SL.)
Debrecen Tavaszi Tárlat
Prága Galeria Zbraslov ( Csehország )
Trnava Západoslovenské (SL.)
Dunajska Streda Zitnosstravne Múzeum (SL.)
Sopron Egyetem
Budapest Szlovák intézet
Sula India
Mumbay India
Delhi Magyar Kulturális Intézet ( India )
2012.
Bjelina Bosznia
Hajdúböszörmény Galéria
Debrecen Kölcsey Művelődési Központ
Léva Barsai Múzeum (SL.)
Fonyód Galéria
Budapest Cirkusz
Kairó Magyar Kulturális Intézet
2013. Delhi Indiai Kulturális Központ
Kecskemét Cifra Palota
VI. Ikonográfiai Biennálé
Debrecen Tavaszi Tárlat
Budapest Mozart Galéria
Budapest Csepel Galéria
Miskolc Pincehely Galéria
Rajka Kárász Camping
Velke Ludince Városi Galéria ( Sl.)
Krasnyik Galéria ( Lo.)
Pécs Városi Galéria
Szentendre Művészeti Malom
Városi Uszoda
Mososnmagyaróvár Flesch Károly Kulturális Központ
NIV Art Centre Delhi
Mag.Gajdán Zsuzsa
Hajdúböszörmény
Hadházi u 96/a
Mob: 06 71 2 82 52 53
gajdanzsuzsa@gmail.com